Amíg itthon a hosszú hétvége felborította a megszokott menetrendet, a fiúk Londonban egy más időszámítás szerint élték tovább a hétköznapi életüket. Amivel persze szívesen elcserélném a mi sajátosan magyar ünnepeinket. Különösen az államiakat, azon belül konkréten október 23-t, ami már régen nem ünnep, inkább az évenkénti kakasviadal ideje. A" gyere haver, mérjük össze, kié nagyobb" meccsbe persze családilag mi is beszálltunk, mint az előző két évben is. Kedves szokásunkká vált az elmúlt időkben, hogy különböző tüntetésekre járunk, ahol nem mellékesen rengeteg, azelőtt évekig nem látott régi baráttal, ismerőssel lehet összefutni. Ez egyrészt elég vicces, másrészt igen szomorú, mert valahogy nem volt a világképemben, hogy ötvenvalahány évesen majd tüntetgetni járunk. A tünti egyébként programnak jó is volt, meg nem is. Jó volt megint sokan lenni, meleg volt, a nap is sütött, fagyi is volt, de a lényeg ott a színpadon megint ritmustalanra sikeredett. Mert milyen tüntetés az, ahol nem a szónokokra figyelünk, hanem napozunk, fagyizunk és dumcsizunk a körülöttünk állókkal? Mindenki legalább háromszor annyit beszélt, mint amit végig lehet hallgatni, ezért állandóan megtört a figyelem és a szervezők gyakran kiengedték a kezükből a dolog irányítását. Megengedhetetlen lyukak voltak két megszólaló között és sajnos a Millások még mindig nem vették tudomásul, hogy tömeghez beszélni, az nem ugyanaz, mint okosakat mondani baráti társaságban, vagy jó cikkeket írni otthon a fotelban ülve. Emiatt a szónokok egy része inkább ártott, mint használt és csak azért várt mindenki türelmesen, mert kíváncsi volt Bajnaira. Aki viszont meglepően jó volt. Nemcsak jó dolgokat mondott, mert az azért várható volt, hanem a show is rendben volt. Nyilvánvalóan megtalálta a maga Geoffrey Rush-át és átesett egy gyorstalpaló beszédképzésen, mert félszeg úrifiú külsejéhez képest meglepően határozott, sőt szuggesztív volt az előadás.
Persze ezen a hétvégén azért Londonban is akcióztak az utcákon, de ott ettől nem bolydult fel az egész város. A fiúk például egyáltalán nem találkoztak tüntetőkkel. Bár az ember ágyába ritkán járnak idegenek tüntetni és a dedek vasárnap biztos, ami biztos, egész nap melegen tartják a vackot. Amikor mégis elhagyja ezt a biztos pontot, Ricsi gyönyörű képekkel gyarapítja London albumát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése