Mona Lisa visszapofázik

Londoni múzsáim és egyben főszereplőim jó kis anyaghoz juthattak, mert újabban már megrendelőnek hiszik magukat. Ma bezsebeltem egy dorgálást, merthogy régen nem fényeztem őket. És ha már itt tartunk, azt sem veszik jónéven, hogy könnyes-taknyos anyaszívkiöntő blogom alkalmanként átcsúszik egy másik, manapság megint népszerű műfajba és politikai pamfletként próbál érvényesülni. Mentségükre szól, hogy önkéntes számüzetésük okán halvány lövésük sincs arról, mi folyik itt és miért nehéz megállni, hogy ne keverjem a szezont a nemlétező faszommal és ne rángassak be a családi intimitások közé lépten nyomon egy kis aktuális ellenfülkeforradalmi gyalázkodást. Ez persze az itthoni helyzeten és a mindennapra jutó elképesztő pofátlanságokon túl nyílván  az én atyai örökségemről, azaz az önnön gatyájába nem férő seggemről és a ha kell, ha nem jártatott számról is szól. De mit csináljak, nekem ennyi jutott, apám lepcses szájához immár hozzácsaphatom anyám kun konokságát is és most jól kinézek...Megrendelőim, Ketteske és Hármaska egyébként jól vannak. Sikeresen befejezték az első évüket, innen már remélhetőleg minden sokkal könnyebb lesz. Maxi még bejár, mert kiállításuk lesz, azon molyolnak még játszópajtásaival, Ricsi szegény ezzel szemben már befejezte a szellemi tevékenységet. Mivel barátai és harcostársai szétszéledtek a világ minden tájára, ő most házvezetőnő és mindenes egy személyben. Ő foglal repülőjegyet, néz lakáshírdetéseket, ő intézi az általuk tervezett kürtőkalácsos járgány hátralevő ügyeit. Maxi mint mindig, arccal a világhír felé, az élet apró, de sajnos nem mellőzhető ügyei hozzá nem érhetnek fel. Mindkét ( mindhárom) gyermekemben azt imádom, amitől egyediek és utánozhatatlanok, mindhárman szépek és tehetségesek, de ha férjet kéne választanom közülük, hát egyedül Ricsi jöhetne szóba. Bátyjuk ugyan imádja a családját, ő Oji a tökéletes apa, de szétszórt és feledékeny, mint a nem akarok ujjal mutogatni, hogy ki.  Maxi viszont magasról szarik mindenre, ami nem az ő fejéből pattant ki, kicsit sincs tekintettel sors- ember- és lakótársaira. Magánzónak született és tartja a trendet azóta is. Egyben azért megegyeznek, fantasztikus pasasok mindhárman. De a hátuk mögött ott lihegnek már a trónkövetelők, az állandóan fontos dolgokban eljáró Miska és a bölcs bagoly Jancsi. Az egyetlen XX-es, Vica (Franciska) még rejtély, egyelőre annyi a hír róla, hogy kilenc hónapra született, anyjának bőven volt teje... 




És végre elérkezett a búcsú ideje, három hónapra hazajönnek a kicsikék.  Jönnek a piázások az itthoni haverokkal, tálcázhatunk megint a tévé előtt, gyömöszkölhetik saját különbejáratú unokaöccseiket, ismerkedhetnek unokahúgukkal, a most még leginkább kopasz kínai kereskedőre emlékeztető kishölggyel, akiről saját szülőanyja tapintatosan annyit jegyzett meg, hogy kisbabának lenni annyira nem nőies dolog...Szóval Bye, bye London, don, don, good bye! Lenyomtunk egy időre!