2015. július 21., kedd

az elsőbálozó nyara...

Nemcsak megjött a nyár, de amilyen piszok, mindjárt tovább is áll. Ha egyszer gazdag leszek, követni fogom, párban járunk majd mindenhová. Addig viszont maradok a leves, szendvics, pasta háromszögben. Kis boltunk most nyári szünetel, de mi persze nem. Elkészült a Nyakleves Souptruck, sőt a beavatás is megvolt, ott voltunk Velencén, az EFOTT-on. Érdekes ám ebben a korban (semmi szám, persze) kezdő fesztiválozónak, mondhatni elsőbálozónak lenni! Szóval először is, van a zene. Szeretem. Nem mindet persze, mert a tuctuc és a lakodalmas hallatán inkább ólmot öntenék a fülembe. Na most itt megvolt mindkettő. Egyszerre. A lakodalmashoz szivességből a tuctuc nyomta a basszust. Elképzelhetetlenül szörnyűséges mix jött létre, ráadásul végtelenítve, órákon át nyomatták. Volt persze Quimby is, oda is ballagtam megnézni és próbáltam láthatatlanná válni a srácok között, volt Kiscsillag, Paso, Péterfy Bori, róluk viszont sajnos lemaradtam. És persze, hogy ők nem hallatszottak el felénk, lenyomta őket a gonosz páros. Volt aztán a por. Elképzelhetetlen mennyiségben. A homok asszonya járt a fejemben, amikor folyamatos kűzdelemben alulmaradtam a mindenhová alattomosan beszivárgó szmötyivel szemben. És mivel mindehhez negyven fok társult és pompásan izzadtunk is, csorgó koszcsíkok díszítették még a nyakamat és a könyökhajlatomat is. Volt még sátrazás is. Döngölt földón, két centis matracon, logó fejjel, mert sajna lejtős terepen sikerült tábort ütni. Reggelenként arra ébredtünk hogy negyven fok van, a hálózsákunk tűzforró, mert süti a nap. Volt aztán a zuhanyzó és a toi toi. Na, ezekről nem mesélek, spongyát rájuk! Kicsiny stábunk éjszakánként inkább kiszökött a tábor területéről és a Velencei tóban keresett enyhülést. És persze voltak levesek és rengeteg éhes fiatal. Értük érte meg ezt az egészet végigcsinálni. Jó volt látni, hogy odaszoknak hozzánk, hogy mindennap többen jönnek és mindig tele vannak előttünk a padok. Szóval az első turné lement, pár nap pihi és jön Kapolcs és rögtön utána az Ördögkatlan.
Mialatt mi kocsit építettünk Londonban sem állt meg az élet. Mindkét ded lediplomázott. Naná, hogy a diplomaosztón nem voltam ott, mert épp egybeesett az EFOTT- tal, és ez későn derült ki. Ketteske, immár végzett operatőrként hazajött segíteni a turnén. Ő egyébként komoly vendéglátós múlttal bír, mert az egyetem mellett egy partiszervíz cégnél pincérkedett. Nem akármilyen helyeken tartotta a pezsgőstálcát, volt a Buckingham palotában, a Royal Albert Hall-ban, Ascot-ban, volt indiai, francia és angol milliárdosok házában, és megkoronázta mindezt a nagy esküvővel, ahol a világ két legnagyobb, vagy majdnem legnagyobb vagyona összebútorozott, szóval a Hilton- Rothschild bulin. Hármaska csak röplátogatást tett itthon, mert elkezdte gyakornoki évét egy építészirodában. És úgy tűnik nagyon szimpatikus társaságot fogott ki, ami nem hátrány egy kislétszámú irodánál. Persze inkább ő az, akit kifogtak, mert a diplomakiállításuk alapján kereste meg több építésziroda. Ő pedig rögtön az elsőnek igent mondott. Jövő szeptembertől aztán mindketten nekiugranak a masternek, akkor ugyanis már arra is kapható diákhitel. És ez most az angol font / forint mizériát nézve lényeges szempont. És, hogy mi van még? Mindezeken az örömteli fejleményeken túl, ott van a menekülni vágyás, a düh, a kétségbeesés, a szégyenérzet, hogy néhány aljas bűnöző miatt mivé lett ez az ország. Van-e még ennél is lejjebb, mi mindent fognak még elkövetni, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy elloptak minden mozdíthatót és minden mozdíthatatlant is. És pontosan ezek miatt előbb utóbb kipróbáljuk kis kocsinkat a határ túloldalán is, mert nem  fogjuk megvárni, amíg újra ránkzárják a vasfüggönyt. Magyarország, én így nem szeretlek!