Megkezdődött a húsvéti szünet, itthon vannak megint a mi kicsikéink. Ezért a húsvéti ünnepek nálunk az elhagyott oduk beüzemelésével, a nyoszolyák felhúzásával kezdődtek. Majd a felfokozott izgalom jegyében naponta újabb és újabb, húsárúkkal tömött szatyrokat cipeltem haza. Örvendetes ténykedésemet átmenetileg félbeszakította egy, a legidősebb fiunk révén jelentősen kibővült családot orvul leterítő F&H (fosunk és hányunk) vírus. A gaz kórokozó a kisdedekkel alapozott, majd a szülőkön áttörve diadalmas gyorsasággal eljutott a nagyszülőkig is. Épp csak annyi időt hagyott nekünk, hogy este még fejcsóválva végignézhettünk szánalmasan legyengülve fetrengő utódainkon és elégedetten megállapíthattuk, hogy bezzeg mi nagymamák, na mi ilyesmit nem kapunk el, mi ugyanis nem engedhetjük meg maguknak ezt a luxust. A két nagyapára ez a meglátásunk nem vonatkozott, őket alapból a társaság gyengébb, esendőbb szárnyához soroltuk. Aztán hajnalra kiderült, hogy dehogynem, némi luxus azért nekünk is kijár. Lefeküdni és sebeket nyalogatni ugyan nem volt lehetőségünk, de a hidegrázásból, a görcsökből és a kétségbeesett rohanásból a fajansz irányába, nekünk is kijutott. Az sem sokat javított állapotunkon, hogy egy nap után, nagy mellénnyel gyógyultnak nyílvánítva magunkat, egy üveg pezsgő és a Scrabble tábla segédletével kettesben megültük sokadik születésnapomat. Ez ugyan újabb napra tett mellékhelyiség függővé, de a nagy mű minden hányattatásom ellenére kész, hűtőszekrények feltöltve, kisfiúk épségben landoltak és végre a saját ágyukban szuszognak, kezdődhet a nagy tavaszi sonkaparádé. Kicsit azért beárnyékolja az ünnepet, hogy elfelejtettem fenyőfát venni. Ráadásul a húsvéti tojáskereső bajnokságot, amiből a fiúk már kinőttek, de a következő generáció miatt prolongáltunk, szóval a csokivadászatot idén valószínűleg fedettpályán rendezzük meg. A kisebb hely miatt nyilván kisebb lesz a kihívás, viszont csökken az a veszteség is, amivel ebünk csokoládé iránti imádata szokta csökkenteni a zsákmányt.
A londoni csapat amellett, hogy természetesen rögtön benyalta a körletben fellelhető vírusokat, a szünetben sem ülhet a babérjain. Munkával a pakkjukban érkeztek, a londoni kávézótól kapott tervezési feladatokat kell befejezniük, mert áprilisban már a cucc prototípusát építik kint. Hazautazás előtt megkapták életük első előlegét is, amit persze boldogan az orrunk alá dörgöltek. A második trimesztert egyébként mindketten sikerként élték meg. Maxi munkáiból nem sokat láttunk, de ezt már megszoktuk. Ricsiék filmjét viszont bárki megnézheti a youtube-on: Paddy Fields Basmatic
( http://www.youtube.com/watch?v=51AoQ1s2Z00 ). Nekem nagyon bejön az a szemtelen szabadság, amivel a feladatot kezelték. A londoni diáklázadás volt a téma, ők egy létező fotó alapján kreáltak egy történetet, írtak egy zenét, forgattak hozzá egy klippet és egy hiradószerű tudósítással megkoronázták az egészet. A kép egy fekete fiút ábrázolt, aki amikor eldurvult a helyzet és fosztogatásba torkollt a lázadás, plazmatévé és laptop helyett csupán egy zsák rizst zsákmányolt. Azonban a témaválasztásnál is jobban csodálom azt a hatalmas kulturális ugrást, amit Ricsi a Pázmány szellemiségétől szabadulva hipphopp abszolvált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése