Már csak öt nap és ha csak átmenetileg is, de visszakapom kicsikéimet! Ricsinek már gyakorlatilag befejeződött a suli, Maxi még végigkeccsöli a hetet, aztán szombaton egy hírhedten komfortnélküli járattal fáradtan, gyűrötten és kiéhezve hazaérkeznek. A fáradtság jóleső, hiszen eredményes hónapokat tudhatnak maguk mögött. A mardosó éhség is csak részben a fánál is fapadosabb társaság sara, benne van három hónap kényszerű vegetarianizmusa is. Ám a gyűröttség már egyértelműen a bunkóair bűne lesz. Kifelé a csomagok mennyiségére tekintettel a pirosorrúakkal mentek, de most, hogy szinte üres kézzel jönnek, spórolásból ráfanyalodtunk a kékhasúakra. Saját főztjüknek köszönhetően immár cerkára fogyott testüket könnyedén bepréselik a minden bizonnyal a megszűnő Ikarus gyár végkiárusításán jutányos áron megvásárolt és a légiközlekedés szolgálatába állított bontott buszülésekbe, lábaikat maguk alá hajtogatják és behúnyt szemmel a várható húsdömpingre koncentrálva, átadják magukat a repülés csekélyke élvezetének. Persze, ha arra gondolok, hogy az ő korukban, ugyanilyen ülésekben többször is túléltem a Berlin- Havanna-Berlin turnét, talán ők is sikeresen kicsomózzák és összerakják magukat landolás után. Mi pedig a tyúkanyó természetű atyával ott fogunk toporogni a csikicsuki üvegfal túloldalán, hacsak hírtelen felindulásból ki nem rontunk a betonra, hogy egy percet se veszítsünk a dedekkel tölthető időből.
Ricsi még búcsuzóul lefényképezte kedvenc parkjukat, ahol esténként ücsörögni szoktak és a ködben úszó olimpiai falut is, hogy legyen mit nézegetni, ha itthon a hóborította karácsonyi jóllakottságban esetleg hiányozni fog a londoni klíma. Én addig is menüket tervezgetek és előkészítem kedvenc itthoni cuccaikat, például Maxi sokatlátott fűrdőköpenyét és persze leporolgatom Ricsi féltett kincsét a rágógumipapír gyűjteményt is. És jöhetnek a nagy tálcázások esténként, amikor végigheverve a kanapén és a párnákon megvitatkozzuk a nap történéseit és rövid veszekedés után kiválasztunk egy filmet a vacsora mellé. És ezekből az estékből fogunk élni aztán a következő három hónapban. A végére hagytam a fantasztikus hírt, gyerekeim végre megkapták NI számaikat, tehát januártól semmi sem áll közéjük és az "áhított" munka közé! Heuréka!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése