Hát srácok, jobb későn, mint soha! Kicsit ugyan megkéstetek, hitelt vesztettetek, átaludtátok a dráma nagy részét, de legalább a fináléra bejelentkeztetek. Olyan szülőként, akinek legidősebb gyermeke már túlvan ezen a gondon, két kisebbje pedig idejekorán elhúzott innen, majdnem kívűlállóként figyelhetem a felsőoktatás beszántását. De csak majdnem, mert a következő generáció kilátásait, sorsát alapvetően meghatározza a közoktatás várható totális bedőlése, aminek következtében persze a felsőoktatás helyzete már tulajdonképpen mellékes is. Persze nemcsak ti aludtatok be, veletek álmodott a fél ország is. Hát most Mikulásra megkaptuk a csomagot a kisuvickolt cipőcskékbe, lehet bontogatni és örülni! Megkaptuk a tandíjat, amit persze még véletlenül sem így hívnak és a keretszámok újabb csökkentését. Kirakhatjuk az ablakba a szénszünet, a megvonások, az iskolák államosítása, az iskolások rendőri vegzálása, a kismértékű testi fenyítés gondolata és a majdnem kötelező hittanoktatás mellé. Családunk dedei, Jancsi, Miska, Kekeli és az utánuk jövők nevében én most szépen megköszönöm és tisztelettel visszaküldöm a feladónak. Hoffman Rózsa néninek, akinek delegáló pártja ugyan a parlamenti küszöb határán tántorogna, ha egyáltalán bevállalnák az önálló megmérettetést, főnökének, a nemzet kenetteljes fővadászának és annak a sok sötét és cinikus alaknak, akiknek keze rágörcsölt az igen gombra és valószínűleg már csak műtéti úton választható le róla. A srácoknak meg üzenem, hogy nem kell ennek így lennie! Nincs mindenhol tandíj, de ahol van, ott uniós állampolgárként diákhitelt igényelhettek, ami fedezi azt. Igaz, a létfenntartás mindenhol pénzbe kerül, cserébe viszont igazi egyetemi oktatásban lesz részetek. Olyanban, ahol nem maradnak el az órák, ahol a könyvtárban mindent megtalász, amire vágysz, olyanban, ami érted van és ahol kíváncsiak rád. Persze lenne más lehetőség is, de gyanítom, ehhez kevés lesz a HÖOK érdekérvényesítő képessége.
Kettes sorszámú versenyzőnk, Ricsi az első londoni trimeszter utolsó napján tutorával találkozott. Minden hallgatóval egyenként leültek beszélgetni és nem ők értékelték a srácokat, hanem arra voltak kíváncsiak, hogy mik az első benyomásaik, elégedettek-e, azt kapták-e, amire számítottak ( amire befizettek), mi tetszett és mi nem tetszett nekik. És azt gondolom, nemcsak udvariasságból fecsérelték ilyesmire az idejüket, hanem a válaszokat felhasználják, beépítik a következő időszak megtervezésébe. Ilyennek kéne lennie egy normális, hallgatóira figyelő felsőoktatásnak. Hát, mi egyelőre nem ebbe az irányba megyünk. Kíváncsian várom, milyen frappáns ötletei lesznek még Hoffman Rózsának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése