A kisfiúk péntek délután hazamentek. Amikor a kies Csobánkáról elindultunk Lisztferire, ez még simán csak úgy hangzott volna, hogy visszamentek. De a repülőtér állapota sajnos pontosan leképezi az országét és a becsekkolást uraló káosz nyomban a srácok eszébe juttatta, hogy miért is jobb külhoni magyarnak lenni. Az eddig sem szívünkcsücske kékhasúak egyetlen működő csekkoló pulttal kedveskedtek annak a többszáz utasnak, akik a gyors egymásutánban induló négy járatukra szerettek volna feljutni. Tájékoztatás, segítségnyújtás semmi. Poggyászhegyek és kétségbeesett, lökdösődő utasok hosszú tömött sorokban. Minket viszont az egymást taposó emberek láttán felhorgadó dühünk megint átsegített egy lelki válságon. Így mindnyájunk megkönnyebbülésére tyúkapóval nem rendeztünk könnyes-taknyos jelenetet. Dühösen ugyan, de méltóságunkat megőrizve vettünk búcsút a szeptemberben itthonhagyott kevéske holmijukat is bölcs előrelátással kimenekítő kisfiúktól. Miután elnyelte őket a füttyös kapu, még egy darabig lábujjhegyen billegve leskelődtem, így végignézhettem, ahogy szelídarcú, konszolidált külsejű másodszülöttemet levetkőztetik, megmotozzák, mindenféle vasalószerű kütyükkel végiglapogatják, mielőtt megkönnyebbülten magamögött hagyja ezt az időnként szomorú paródiának tűnő országot. Amikor magamhoz tértem a felháborodásból, rövid látogatást tettem az emlékeimben kulturáltnak rémlő ikszikszes mellékhelyiségben. Nem kellett volna. Meglátva a fajanszra ácsingózó sort és megorrintva a női vécékre alapból általában nem jellemző szagot, rögvest menekülőre fogtam. Ezért a vidéki vasúti resti fílingért kár volt nagy felhajtással megnyitni a szuper új csarnokot. A gyerekek viszont Londonba érkezve azzal szembesültek, hogy meghitt padlásszobájuk helyett innentől egy pöpec cella lesz az otthonuk. Hosszas latolgatás után döntötték el még decemberben, hogy átköltöznek a Duxy házában megüresedő szobába, hogy az eredeti tervnek megfelelően végre együtt lakjanak. Ennek a lelki típusú összetartáson kívűl számos praktikus oka is van. Közös háztartás, főzés, esti dumcsizások, stb. Jó terv volt, a kivitelezésbe azonban két apró probléma is becsúszott. Egyfelől nem azt a szobát kapták, amit megbeszéltek, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a lefoglalt szobát sem nézték meg, tehát vakon repültek rá a kéróra. Így most egy kétágyas kalicka büszke tulajdonosai, igaz legalább kertre néz az ablakuk. Maxi óriási rajztáblája egy fiókos szekrény tetején kucorog, ülőhelyül a saját ágyvége szolgál. Viszont gyorsabb az internet, ami tekintve, hogy Ricsi a különböző forgatott anyagokat e-mailban küldözgeti, valamint, hogy folyamatos szkájpkészültségben élünk, nagy könnyebbség. Nem is beszélve a nemsoká beinduló F1 idényről, amit tévé hiányában Ricskó a világhálón skubiz izgatottan. Ezentúl a lassú net nem állhat közé és rajongása tárgya, a sudár Alonso közé. Viva Alonso, viva fürge net!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése