Büdös zokni kontra férfibarátság

Együttélni nem könnyű. Még akkor sem, ha nemcsak barátokról, hanem idegenbeszakadt sorstársakról van szó. A kihívás még nagyobb, ha ketten közülük testvérek, akik pelenkás koruk óta egymás ellenében fogalmazzák meg magukat.  Így aztán a londoni ötösfogat barátságának rózsakertjét időnként magukat mosatlan edénynek, vagy büdös zokninak álcázó vaddisznók dúlják. Szerencsére a fiatal szervezet sokmindent kibír, nem kell mindig tiszta ruha, elég a relatíve tiszta is. Tányér nélkül is van élet és nem is lenne semmi baj, ha a filippinó takarítónő rajtaütésszerű támadásai nem tartanák sakkban a delikvenseket. A derék hölgynek vaskos 3/3-as dossziéja lehet, mert valami belső kényszer hatására folyamatosan jelentget  a lakás tulajdonosának a kégliben uralkodó zavaros állapotokról. Kettes sorszámú gyermekemnek jutott az utóbbi időben az a kétes dicsőség, hogy házvezetőnőként sertepertéljen kupleros öccse és hasonlóan rendszerető közös barátjuk után. A pohár azonban, amit lelki beállítottságunktól függően hol félig teltnek, hol félig üresnek látunk, most egyértelműen megtelt. Ketteske besokallt és felmondott a bagázsnak, az együttélést a súrlódások
elkerülése érdekében az eddigi testvériesről új, demokratikusabb alapokra kell helyezniük. A feladat adott, kíváncsian várom a megoldóképletet! Közben hálistennek az idő rohan, a tél, ami még el sem kezdődött, mindjárt véget ér. Január február itt a nyár! Kis levesezőnk túl van a negyedik hónapon, bár a január elég szoftosra sikeredett. A Műegyetem még egy hétig szünetel és mivel törzsközönségünket a diákok jelentik, hát...A forgalom hagy némi kivánnivalót maga után. De mi (állítólag) szeretjük a kihívásokat, rá se rántunk, csak főzünk és főzünk..A tél persze önmagában is komoly kihívást jelenthet sokaknak. Amikor elindítottuk a Nyaklevest, sok mindenre fel voltunk készülve, de arra biztos nem, hogy büszkeségüket feladni kényszerülő emberek, köztük egy fagyott kezű, reszkető, átható pisiszagot árasztó, de ennek ellenére hajdani szépségét megörző néni jön be ételért könyörögni. Hogy nem tudjuk eldönteni, nem azzal alázzuk-e meg őket még jobban, ha nem fogadjuk el felajánlott utolsó filléreiket. Mit lehet tenni, hogy lehet egyáltalán segíteni? És legszívesebben leköpnénk magunkat, amikor  megetetjük, megitatjuk, majd miután egy órát eltöltött a melegben, felengedett, szunyókált kicsit, meg kell kérnünk, hogy most már inkább menjen, mert addigra olyan szag terjeng a boltban, hogy aznap már senki sem jön be enni. Magyarország tényleg jobban teljesít, köszönjük fiúk!

.